Nehezen alltam neki ennek a bejegyzesnek.
De megprobalom.
(A fejemben utosebbnek tunnek az ilyen dolgaim.)
21 eves lettem. Nemetorszagban elek. Jol keresek. Mindenem megvan. Barmim lehetne. Vehetnek autot, sporolhatnek lakasra, szinestv-re, mosogatogepre meg kavefozos porszivora. De nekem ez nem kell. Rohadtul nem erdekel. Ezek csak TARGYAK. Felesleges DOLGOK.
Pedig igyekeztem. Tenyleg.
Kijottem ide. Azt hittem, hogy valtozom majd, es magameva tehetem ezeket a kispolgari almokat. Nem mintha erre vagytam volna. De adtam neki egy eselyt. Csak azert, hogy ne mondhassak azt, hogy meg sem probaltam.
De ez meg mindig nem az en eletem. Es van egy olyan sanda gyanum, hogy nem is lesz. Soha.
Valojaban megertem a szuleimet. A helyukben en is agyf@szt kapnek magamtol. De az a helyzet, hogy (barmennyire is igyekeznek) ok nem latjak azt, amit en.
Es Kedvesem! Ha te magad allnal elem egy aranyrogokkel megpakolt hinton, akkor sem maradnek.
Nekem EZT meg kell tennem. Addig nem birok megnyugodni.
Es nem. Ez nem menekules. Nem akarom, hogy azt mondjak, szerelmi banatomban tettem, vagy azert, mert elveszett voltam.
Meg sosem voltam ennyire biztos abban, hogy hol a helyem es hogy mit kell tennem.
Apu szeretne, ha varnek meg egy evet. Ha bebiztositanam magam anyagilag.
Ez bennem is felmerult, bevallom. Hosszu honapok ota torom ezen a fejem. Mindent rendesen atgondoltam es; nincs szuksegem a penzre. TUDOM, hogy nem is lesz ra szuksegem. Ezert nem vagyok hajlando meg egy evet elpazarolni az eletembol azzal, hogy ertelmetlen DOLGOKert gurizek. Olyanokert, amikre valojaban nincs is szuksegem.
Ez mar joval tobb annal, mint ami akkor, 5 eve volt, amikor megfogant. Ez mar az eletem szerves resze. Az elveim kinyilatkozasa.
Es be fogom bizonyitani.
Be bizony.
Csak figyelgessetek!
Kicsit elterve a tematol... Ofieknal mostanaban ilyen zene szol...
