Minden a csokival kezdődött..
Történt ugyanis, hogy megettem egy Katica tortabevonót.
Bizony. Én voltam. Nem is tagadtam. Sőt!
Szóltam előre. Teljesen legális akció volt.
Viszont vissza kellett ma vásárolnom, mert hiányzott édesanyám ,,sütishozzávalós" készletéből.
Ehhez be kellett mennem a Tescoba.
Ott megtörtént az eset.
-Amúgy tök logikátlan, hogy a pudingokhoz teszik a tortabevonót, és nem a csokikhoz..-
Lottózó, aztán vissza a központba.
A gyűjtőben fornettis.
A kedvenc fornettisem adott ajándék fornettit, mert kedvel engem.
Kétségtelen, hogy kedvel.
Majd a napom fénypontja: Buszvárás.
Kicsattogtam a friss, morzsahullajtós levelestésztába csomagolt csokikrémemmel a 8-as kocsiálláshoz.
Volt még 15 perc a buszig, gondoltam leülök.
Volt is szabad hely. Egy hajléktalan mellett.
Mivel mellé senki nem ült le.
A derék-láb-és egyéb testrészfájós öregeknek is hirtelen elmúlt minden nyavalyájuk.
Vígan ácsorogtak az őszi napsütésben.
Én meg persze cseppet sem zavartattam magam.
Lehuppantam a maradék helyre a kedves úr mellé, aki azonnal arrébbhúzta a ,,nagy zöld táskáját".
Nem mintha nem lett volna elég hely. De ő figyelmes volt.
Meg is köszöntem.
Ő közölte, hogy csak azért tette, hogy közelebb legyünk egymáshoz.
Meg is állapítottuk, hogy úgy szép az élet, ha szeretjük egymást.
Kérdezett rólam.
Tanulok-e?
Nem?
Hol dolgozom?
Miért mondtam fel?
Németországban hova?
Hát ő bizony Torontóban élt tízennemt'om hány évig.
Hogy miért jött haza?
Hát elvált.
Pedig volt ám neki 4 háza meg 17 autója.
Neki volt a világon a leggyorsabb autója.
Hogy szokott-e járni a melegedőre?
Áh... azért, hogy azt nézze, ahogy összefossák (már bocsánat) magukat az emberek?
Áh... ő nem megy oda.
Amúgy az unokája még mindig Torontóban él.
Ő meg itt van. Kint az utcán.
Pedig van ám neki 2 telke. Egy Városlődön, egy pedig Csingerben.
Meg van a Béke utcában egy lakása.
De leszarja. Ő inkább lent van.
Mindig van bora, és a táskája tele van kajával.
A haverját épp most küldte el egy üveg borért.
Pedig van már náluk egy.
De megtehetik, hogy kettőt isznak.
.
Miközben beszélgettünk éreztem a hátamon, meg a fejem bubján, meg egyéb testrészeimen a szúrós tekinteteket.
.
Ostorcsapásként csattantak az aurámon a szemmelverések.
.
Gondoljátok, hogy érdekelt?
.
Cseppet sem.
.
Pláne, hogy a kedves úr megjegyezte, hogy jó velem beszélgetni.
És milyen igaza van!
.
Stílusosan váltunk el egymástól.
.
,,-Sprechen sie deutsch?
-Nem kifejezetten.
-Azt tudod, hogy a ,,tschüss" mit jelent?
*beállt a busz
-Igen, tudom: Viszlát!
-Viszlát! Isten óvjon!"
Annyira bennem volt, hogy adnom kéne neki valamit.
Odaadtam volna a fornettimet, volt még benne pár darab.
De eszem ágában sem volt megsérteni.
Hiszen tele volt a táskája kajával, amit ő főzött a lakásán.
Adtam volna neki sert, amit magamnak vettem délutánra.
De a haverja már úton volt a második borral.
Ezeken kívül csak a kalapom és egy agyonhasznált hajgumi volt nálam.
Meg a Katica.
Dehát azt csak nem adhattam oda..
Isten óvjon, kedves úr!
