Vége a fesztiválnak. Bánatomra.. érdekes, mindig volt előttem alkohol és étel.. fuvar is mindig akadt. Ki érti ezt?
A táj még mindig gyönyörű.. legszívesebben kiültem volna egy szalmabálára olvasni napestig.. de sajnos, nem sajnos dolog volt, menni kellett barátolni.
Sikeresen összezúztam a jobb csuklómat egy csúnya éjjelen Petruska koncert után... Fasza csaj vagyok... király lesz így dolgozódni. :)
Abszolut tudtam volna élvezni a szombatot, minden megvolt hozzá.. de naná, hogy megint ment a színvonaltalan szerelmiszálszövögetés. Ez eléggé lehúzott, sok sör kellett, hogy szinten tudjak maradni..
szar is volt ébredni...
Amúgy örülök, hogy ezek kimaradnak az életemből. Nekem a legjobb! Szabad vagyok. De azért sokat gondolok Rád... még mindig túl sokat...
És a hangulatleíró zene sem maradhat el..
A táj még mindig gyönyörű.. legszívesebben kiültem volna egy szalmabálára olvasni napestig.. de sajnos, nem sajnos dolog volt, menni kellett barátolni.
Sikeresen összezúztam a jobb csuklómat egy csúnya éjjelen Petruska koncert után... Fasza csaj vagyok... király lesz így dolgozódni. :)
Abszolut tudtam volna élvezni a szombatot, minden megvolt hozzá.. de naná, hogy megint ment a színvonaltalan szerelmiszálszövögetés. Ez eléggé lehúzott, sok sör kellett, hogy szinten tudjak maradni..
szar is volt ébredni...
Amúgy örülök, hogy ezek kimaradnak az életemből. Nekem a legjobb! Szabad vagyok. De azért sokat gondolok Rád... még mindig túl sokat...
És a hangulatleíró zene sem maradhat el..
Elértük a 2500-as látogatottságot. Köszi mindenkinek, aki olvas! :)
Kaptok bubikat...
,,A szivárvány összes színe táncol rajta, micsoda mulatság,
pompás harmónia, megfesthetetlen gyönyör, eufória."
Fázom. Ne melengess, ez annál mélyebb.
VálaszTörlésÉrtem. Nem csak rávágom. Tényleg.
Hiszem. Nem járok templomba, de mégis!
Hazug. A fű, az ember, még a lég is.
Csillog. Mint a gyémánt, de ez a szemed.
Forró. Ajkad mélyre hatol. Remek.
Ad. Fényt a fakó fellegnek.
Sért. Bosszúvágyat ád lelkemnek.
Tüzel. Az írás, a szavak játéka.
Piac. Olyan mint az olcsó portéka.
Forint. Na abban nem mérhető az egész.
Szabad! S nyugodtan lehet merész.
Légies. Mintha szállnál egyre magasabbra.
Értelem. Minden csöppségen fennakadva.
Vértelen. Arcom, s mindenem.
Féktelen. Tódulna szüntelen.
Lámpafény. Jótékony, mégis árt.
Köhhintés. Gyógyulok. Kicsit fájt.
Takaró. Aludni, álmodni szeretnék.
Kérdezel. S én rögtön felelnék.
Össze... Innen valami hiányzik!
...vissza... S a szóvirág rögtön virágzik.
...mondatok... Miket kezem vakon ró.
...a semmiben. Mint folyóban az olvadt hó.
Őszi Róbert
VálaszTörlésVégül minden összeér. A napból lesz az éj, a zenéből mese, fuvolák éteri zenéje fátyol mezők képeit villantja fel, sírhantú távolok jönnek felém, daccal telten, lelkesen. Közepesen rövidnek ítélt ez a földi lét az univerzum parányi villanásaihoz. Minden csillagnak saját futása van az égen, akár csak a rock sztároknak idelent a földön. A tejút a drog dílerük, belehalnak a nagy fényességbe. Ezen meg jókat derül a nap, a nap, mely végül kiröhögi a halottakat. Idelent a földön is. A nap, ami ma, a sosem holnap, ami a jelen, itt vész el az idő mindig, mert a jelenben jeltelen. Mindennap ma, a holnap kimúlt, kész-passz, csirió, egyszerű ez a vízió. Kimértem a végtelent egy napon, odakint a napon, a mában, a tegnap holnapjában, honlapja volt a félelmemnek, mint kép, mit belém szkennelnek, ragyogtam ott, facéron, szelíden, egyedül, én és a mérleg, a végtelenben. Súlyos batyum a nihil, tervem semmi, a lét tűfokán kúszok át, mint a sivatagban a teve, most az egyszer engedje meg a világ, hogy meghaljak kicsit, csak olyan egészen picit, olyan megállós félelemben, hogy érkezzen, ez az idióta, jaj, mi lesz velem. A la recherche du temps perdu...egyre hangosabban zeng bennem a Proust-i fegyelem. Nincs kegyelem csak Szavak és Identitások. Nem én kértem a nemi jellegem. Sem szellemem hevét és nevét! Minek kiabáljak én, a közös valómban az ostobákért. S mert én nem csalok, hát meghalok. Mögöttem gyászmenet, a szánakozók arcán könny remeg, kezükben virág hempereg. Hihetetlen csoda voltál, vallják, s most temet, ki temet, a háttérben pajzán mementóként felnevet a múlt: mondtam gyermek, hogy nem éri meg. Tényleg nemet kellett volna mondanom azon a rozsdás hajnalon? Meglehet, hogy a hajó mely ily hirtelen szelet vetett nem halad sehova sem, s nem talált magának vitorlát, csak egy halott árboc őgyeleg valótlanul álomszerű teste helyén. Alatta a tenger zenél. Veri az ütemeket. Tát-ti- ti-tá.
Ússzatok delfinek. A Hold nagy, kevély, ringó kebelén a hajóm sziluettje, mint konok fekete homály tükröződik vissza. Elröppent harmincöt év, arcom helyén kis herceges kráterek fénylenek. És mégis van tovább? Van még hazugság a nappalok felett. Itt most jöhetne egy ódivatú ' kiálts rám s fölkelek'. De nem jön. Ne jöjjön. A létezés magányos műfaj, pop-rock mesterek, előttem az út, kezemben koporsószegek. Fájdalmat mér az unalom az ágyam felett. Egyik fele van csak bevetve, a másik felén a magány tetszeleg ősi, akarnok pózban. Jó, hogy vagyok, jó, hogy lehetek. És, hogy vagyok végül is, úgy az egészet illetően? Minden nagyon sajt, olyan nagyon sajtmódra kerek. Hollóképű mesék futnak át a csendessé váló úton. Egyszer majd én is énekelek.