On the Road again

Farkasgyepű pipa. Semmi szervi elváltozás, semmi komoly, csak munkahelyet kéne váltanom. EZAZZ!!! Végre van okom gyűlölni. De augusztus végéig még kibírom ott.

Örülök. Végre nyugi van. Nyugodtan tervezhetem az ,,európai-világkörüli utam". 

Németország, Ausztria, Horvátország és Olaszország kipipálva...

Tőke kell sajnos. Pedig gyűlölöm a pénzt. Hogy gyűlölöm...

 Legkésőbb 22 éves koromra már úton akarok lenni. On the Road again...

 Kalapozással szerzem meg a napi zsét (nem is gondolná a kívülálló, hogy mennyi pénzt össze lehet vele szedni... tapasztalat)  kosztra.

Meg sörre.

Persze... tudom, hogy nem ilyen egyszerű. De nem is lehetetlen.
Hétvégén ráedzek a dologra. Fesztiválszezon van. Pénteken kezdődik az Uz. meg a Völgy. 

Mindenhova stoppal megyek, null forinttal. Nálam lesz a gitárom. Más nem kell. Fiatal vagyok és egészséges. A jég hátán is megélnék a pingvinek között. 5 nap pénz nélkül nem okozhat gondot. 

Voltak már ennél cifrább dolgaim is. 

.

Új embereket akarok megismerni, új kultúrákat, új tájakat és nem akarom tudni, hogy mennyi az idő. 

Viszket a talpam. Menni kell.

 Megszületett bennem a természeti táj belső megfelelője. Az utak, amelyeket bejártam, nemcsak a dombok és mocsarak közé vezettek, hanem az én bensőmbe is. Ahogy a lábam előtt heverő dolgokat tanulmányoztam, olvastam és gondolkodtam, az egyfajta felfedezőút lett önmagamba és a tájba. Idővel ez a kettő eggyé vált bennem. Mintha valami elemi létezés bontakozna ki az ősi talajból, olyan koncentrált erővel ébrendt bennem szenvedélyes és rendületlen sóvárgás - hogy örökre félretegyem a gondolkodást és minden bajt, ami belőle ered, és csak a közvetlen, kutató kíváncsiság maradjon meg. Hogy elinduljak az ösvényen és ne nézzek vissza. Akár gyalog, akár hótalpon vagy szánon, be a nyári dombok késői, fagyos árnyai közé - egy keskeny csapás, a nyomok a hóban majd megmutatják, hogy merre mentem. Aztán találjon meg a többi ember, ha tud.